|
Az új szocpol feltételei
Az új szocpol 2012 nem más, mint az átalakított szociálpolitikai támogatási rendszer. Az átalakítás 2010. január elseje óta érvényes a szocpolra, mely csupán eme dátum után kiadott használatbavételi engedéllyel rendelkező új lakás megvásárlására igényelhető, illetve szintén a 2010. január elseje után kiadott építési engedéllyel rendelkező új lakás építésére kérhető.
Akik jogosultak a támogatásra, kizárólag két banknál igényelhetik az összeget. A szocpol 2013 feltételei is ezek lesznek.
Ezek tartoznak az igényelhető állami támogatásokhoz:
- lakásépítési támogatás
- megelőlegezett lakásépítési támogatás
- utólagos lakásépítési támogatás
Ezek pedig az állami támogatásokhoz kapcsolódó célok:
- építési engedéllyel rendelkező új lakás építése
- az alapozástól kezdve teljesen újonnan épített, vagy emeletráépítéssel/ tetőtér beépítéssel megalakuló lakóegység
- engedély beszerzése előtti lakás tulajdonjogának átruházása során
- új lakás építése, félkész lakás vásárlása
- használatbavételi engedéllyel rendelkező új lakás vásárlása
A szocpol 2012 csupán akkor jár, ha a lakás nettó alapterületére jutó négyzetméter ára nem éri el a 300 ezer forintot alacsony energiafogyasztású lakásnál, magas energetikai besorolású ingatlannál pedig a 350 ezer forintot. Amennyiben valaki energiatakarékosabb lakást vásárol, a támogatási összeg is magasabb. Hiába mutatnak zuhanó tendenciát a lakásárak, egy átlagos budapesti négyzetméterre jutó összeg jóval magasabb a 300-350 ezer forintnál.
Az új szocpol 2013 kiterjed a lakás hasznos alapterületére is, mely főleg a család létszámától függ. Az alapterületre vonatkozó elvárás azoknak jön jól, akiknek nagyobb lakásra is futja. Az alacsony maximális négyzetárakkal viszont a tehetősebbek szorulnak ki. Ha egy családban két gyerek van, legalább egy 60 négyzetméteres lakás kell a szocpol igényléséhez. Három gyereknél ez a határ 70; négy, illetve annál is több gyereknél pedig 80 négyzetméter a minimális elvárás. Viszont a maximális alapterület nem lehet nagyobb 160 négyzetméternél. Akik kisebb lakást keresnek, de 8 éven belül terveznek két gyereket, azoknak ez az újítás nem szerencsés, hiszen az összeg járna a még meg nem született gyermekek után is, de nehézséget okozna nagy valószínűséggel egy 10-20 négyzetméterrel nagyobb lakás vásárlása.
Energiatakarékosan kedvezőbb
A szocpol igénylésének alapfeltétele, hogy a megvásárolt lakás legalább "B" energetikai kategóriájú legyen. A támogatás összege viszont növelhető akár 10 százalékkal, amennyiben a vásárolt ingatlan "A" energetikai besorolású. "A+"-nál 20, passzív ház építésénél 30 százalékos a növekedés a támogatás területén.
Passzív ház esetén egyértelműen megfogalmazott elvárás, hogy a lakás fűtésére fordított fajlagos primer energiafelhasználása évente négyzetméterenként legfeljebb 25 kWh legyen.
2 gyermeknél
- minimum 800 ezer ft, egy 60-75 nm alapterületű ingatlannál
- akár 1.690.000 ezer ft is lehet egy passzív energiaosztályú ingatlannál
4 gyereknél- a támogatás összege elérheti a 3.250.000 ft-ot egy 110-160 alapterületnél
Fontos megjegyezni, hogy a házaspár 40 év alatti legyen, a gyerekek száma pedig az eltartott gyerekekre vonatkozik! Az igénylő(házastárs, élettárs, kiskorú gyerek) nem lehet lakástulajdona, állandó lakáshasználati joga, illetve ilyen jellegű írásbeli kérelmük se legyen. Ugyanez érvényes az önkormányzati- szolgálati jogviszonyhoz/ munkakörhöz lakásra kötött bérleti jogviszonyra és a lízingelt lakásra is. Amennyiben létrejön a lakásvásárlás, a szocpol 2012-ben és 2013- ban csakis akkor jár, ha az eladó nem áll az igénylővel semminemű rokoni kapcsolatban, értendő ez alatt házastársi, bejegyzett élettársi viszony, egyeneságú rokonság, örökbefogadott, illetve mostoha gyermek/ nevelőszülő, és testvéri kapcsolat.
Amennyiben valakinek a házastársának, stb.. (lásd följebb) legfeljebb 50 százalékos tulajdoni hányada van egy örökölt lakásban, vagy a lakást az építésügyi hatóság lebontotta, vagy egy ingatlan a haszonélvezővel együtt került a birtokukba, abban az esetben a támogatás igényelhető. Támogatott lakásnál az igénylő és a támogatott személy rendelkezzen legalább 50 százalékos tulajdoni hányaddal, házaspároknál és élettársaknál mindkét fél rendelkezzen az ingatlan nyilvántartásba bejegyzett tulajdonjoggal. Az igénylőn kívül csupán az eltartott gyermek jogosult tulajdoni jogra.
Természetesen az igénylőknek nem lehet köztartozásuk, és az egyik fél szerepeljen legalább 180 napos folyamatos egészségbiztosítás nyilvántartásban biztosítottként.
A megvásárolt lakásra egy 10 évre szóló elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre a Magyar Állam javára. Ez azt jelenti, hogy ha ebben az időszakban a lakást lebontják, elidegenítik, nem a bejegyzett személyek laknak benne, egy harmadik személy használja a lakást, vagy a lakáscéltól eltérően hasznosítják, úgy az igénylőnek kötelessége visszafizetni a teljes összeget. ( ez alól kivételt képez a természeti katasztrófa révén szükséges bontás)
Amennyiben a támogatott 10 éven belül lakást szeretne cserélni, vagy a lakás értékesítését követően másik lakást építeni vagy vásárolni, akkor a támogatás visszafizetésével kapcsolatos kötelezettségét építési szándék esetében 3, vásárlási szándék esetében 1 évig a tulajdonos kérelme alapján a Kincstár az igénylő lakóhelye szerint illetékes területi szerve felfüggeszti, amennyiben az igénylő az igénybevett támogatás összegét Kincstár részére letétként befizeti.
A költségek igazolása számlával történjen, melyet a hitelintézetnél kell bemutatni. Nem csupán magyar állampolgárok, hanem bevándorolt, letelepedett, hontalan, menekült vagy oltalmazott státuszúak is élhetnek a támogatással, amennyiben megfelelnek a cikkben felsorolt feltételeknek. Az összeg nagyságát, a jogosultság megállapítását az adásvételi szerződés létrejöttét követő 120 napos jogvesztő határidőn belül kell kérni a hitelintézettől.
Új híreink:
Régebbi híreink:
|